Penge...

Ha mélyponton vagy, akkor előveszed.
Nézegeted, aztán vágsz vele.
Nem gondolsz arra lesz következménye.
Hogy a barátok meglátják a sebet.
Amit magadnak okoztál este.
Mert azt hitted reménytelen az életed.
És eldobni magadtól könnyebb.
A barátok meg mondják neked, hogy nem így megy.
Inkább beszéljük meg.
De te nem akarsz beszélni.
Mert senkire nem tartozik.
Csak segíteni akarnak nem érted?
Mert arra vannak, hogy segítsenek.
De ha te eltaszítod magadtól őket.
Hisz ez a célod.
Hogy legyen még egy okod.
Hogy újra végig húzd magadon.
Azt a tárgyat, ami csak sebet ejt.
És pár percre könnyít a helyzeten.
Tompít egy picit.
Aztán este elalszol könnyek között.
És azon nem is gondolkozol.
Hogy ezt most miért is csinálod.
Felébredsz.
Nem látsz értelmet az életre.
Megint előveszed.
Még egy vágás.
Bemész a suliba.
A barátok nem szólnak hozzád.
Nem tudod miért.
Beléd száll megint a depi.
Szünetben a WC-n felvágod az ereid.
Elsötétül a világ.
A mennyben ébredsz fel.
Lenézel, és a saját temetésedet látod.
És megkérdezed magadtól:
„Ez most mire is volt jó?”
Lezuhansz a mennyországból.
Felébredsz az álomból.
Elteszed a pengét örökre.
Bekötözöd a sebeket.
És újra kezdesz mindent.

Dórcínak...

Nem csak akkor akarsz jó lenni, hogyha más valamit akar csak tőled.
Neked barát és egy szerető fiú kell.
Aki megvigasztal.
Támaszt ad, ha már nincs erőd felállni a harcban.
Megfogja két kezed és vezet utadon.
Megbeszélhetsz, vele bármit nem kell ahhoz pénzt fizetni.
Én itt vagyok.
Igaz nem fiúban, hanem lányban.
Hozzám mindig fordulhatsz.
Pengét nem adok, mert már a Rékának adtam.
Őt is megverem, ha meghallom, hogy vágja az ereit.
De téged is.
Nem kell.
Dobd el.
Írd le versekben, amit érzel.
Talán a jövőben híressé tesz.
Szeretlek, Dóri ne feledd!
Ha bármi baj van, csak hívj fel!

Dobozba zárt régi fénykép...

Régi dobozba zárt képek.
Most előveszlek titeket.
Kezembe akad egy kb 10 éves kép.
És látom, egy férfi arcképét.
Ránézek…
Szívem összeszorul.
Nem ismertem mégis hiányzik.
Kicsi voltam mikor elment örökre.
Látom a képeket, amin átölel engem.
Kár, hogy nem ismerhettem meg.
Nincsenek emlékeim róla.
Kisgyerek voltam, nem raktározta el az agyam.
Eddig nem jött elő ez az érzés.
De akkor is…
Mi lenne, ha most élne?
Milyen lenne átölelni hirtelen?
Ezek a kérdések törtek elő.
Kár, hogy nem ismertelek.
Csak egyet tudok.
Hiányzol nagypapa!

"Tanulj Kicsilány,mert buta maradsz!"

Bebizonyítom mindenkinek nem rontott meg a szerelem.
Tanulni fogok, amennyit csak kell.
Még ha keveset leszek vele.
Akkor is bebizonyítom, hogy feleslegesen mondtátok.
Majd nagyot fogtok nézni, ha rájöttök nem nektek volt igazatok.
Akkor eltölt majd titeket a szégyen, hogy ilyeneket állítottatok.
De ti lehet, nem értitek milyen a szerelem.
Felemelő, és jó, amit mindig érezni akartam.
És lehet elhanyagoltam egy picit a tanulást.
De csak azért, hogy többet lehessek vele.
De most már belehúzok a tanulásba.
Mert felvettek a gimibe.
És kell a terhelés, hogy majd túléljem azt az 5 évet, amit ott fogok tölteni.
Megint bizonyítani fogok.
Hogy ez az alig tanuló gyerek mennyit elért hírtelen.
Nem fogok csalódást okozni senkinek.
Sőt büszkék lesztek, erre a kölyökre.
Aki csak az órákon néha figyelt.
Megváltozom, ígérem.
Betartom.
Meglesz az eredménye, hogy így hajtotok előre.
„Tanulj kicsilány mert buta maradsz!”
xD.
Tanulok csak a tanulás nem az erősségem.
Matek, kémia, föci, fizika nem az erőségeim.
De szerintem ezzel mindenki így van.
Ez van!
Tanulok, csak ti nem látjátok.
Szeptembertől minden más lesz.
Egy másik Szövegelő Kicsilány lesz.
De meg marad a réginek is.