Penge...

Ha mélyponton vagy, akkor előveszed.
Nézegeted, aztán vágsz vele.
Nem gondolsz arra lesz következménye.
Hogy a barátok meglátják a sebet.
Amit magadnak okoztál este.
Mert azt hitted reménytelen az életed.
És eldobni magadtól könnyebb.
A barátok meg mondják neked, hogy nem így megy.
Inkább beszéljük meg.
De te nem akarsz beszélni.
Mert senkire nem tartozik.
Csak segíteni akarnak nem érted?
Mert arra vannak, hogy segítsenek.
De ha te eltaszítod magadtól őket.
Hisz ez a célod.
Hogy legyen még egy okod.
Hogy újra végig húzd magadon.
Azt a tárgyat, ami csak sebet ejt.
És pár percre könnyít a helyzeten.
Tompít egy picit.
Aztán este elalszol könnyek között.
És azon nem is gondolkozol.
Hogy ezt most miért is csinálod.
Felébredsz.
Nem látsz értelmet az életre.
Megint előveszed.
Még egy vágás.
Bemész a suliba.
A barátok nem szólnak hozzád.
Nem tudod miért.
Beléd száll megint a depi.
Szünetben a WC-n felvágod az ereid.
Elsötétül a világ.
A mennyben ébredsz fel.
Lenézel, és a saját temetésedet látod.
És megkérdezed magadtól:
„Ez most mire is volt jó?”
Lezuhansz a mennyországból.
Felébredsz az álomból.
Elteszed a pengét örökre.
Bekötözöd a sebeket.
És újra kezdesz mindent.