Butadöntéseket szoktak hozni az emberek.
Én is majdnem azt tettem.
A mesének majdnem véget vetettem.
De feleszméltem.
A könnyebbik és a fájdalmasabb utat választottam volna.
Mert választanom kellet a barátság és a szerelem között.
A barátokat választottam volna.
De nem tettem.
Nem ment, nem vitt rá a lélek.
Nem csak magamnak okoztam volna fájdalmat, hanem annak is, akit szeretek.
Én ezt nem akartam.
De majdnem megtettem.
Meg is tettem.
Csak még időben felnyitotta a szemem.
Hogy ezt a dolgot nem így kell elintéznem.
Többet leszek a barátokkal és ő is ott lesz velem.
Elborul néha az agyam.
És nem azt teszem, amit súg a szívem.
Hanem az eszemre, ami lehet, félre vezetne.
De lehet, a szívem tenné ugyan ezt velem.
Maradok a régi módszernél, hogy inkább hallgatok a szívemre.
Most gondolok csak bele.
Milyen hülyeségre készültem.
Nem gondoltam át teljesen.
Csak könnyen meg akartam oldani az egészet.
De így nem lett volna jó.
Senkinek.
Akkor megint szomorú lettem volna, mint régen.
Mikor, azaz ember szakított velem.
De már nem érdekel mi volt a múltban.
Most csak a jelen és a jövő számít.
Amit boldogan akarok eltölteni.
A barátokkal a téren.
Meg a szerelmemmel.
Kicsit nyálas ez a szó, de nem érdekel.
Majd meg szokom idővel.
Ennek a mesének még nem lehet vége.
Csak most kezdődött el.
Korai lenne még a végleges döntés.
Hogy ennek vége legyen.
Most kell boldognak lenni, amíg csak lehet.
Kiélvezni az életet.
Mert abból csak egy van.
Tartalmasan kell eltölteni amíg, van esély erre.
És én veletek akarom barátok, szerelmem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése