Unom már, hogy félek.
Attól, hogy mi lesz velem.
Hogy elbukom majd egyszer.
És nem állok fel sose.
Reszketek, ha belegondolok.
Egyszer elhagynak a barátok.
Hogy azaz álom valóra válik.
És elvesztem a barátaim.
Utolsó reményem, hogy csak álom volt.
Nem vicces ezt álmodtam.
A kör közepén álltam, körül állt mindegyik barátom.
S hirtelen az egyik hátat fordított nekem és azt mondta:
„csalódtam, nem vagy igaz barát”!
És utána mindenki elfordult és azt mondták:
„nem kell nekünk ilyen barát, aki hazudik nekünk és nem foglalkozik velünk”!
Az álmomban elbasztam valamit.
Csak nem tudom mit.
És most félek, rettegek.
Nem tudom az álomban mit rontottam el.
És idegesít, nem tudom mit tettem.
És félek, hogy ez bekövezhet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése