Rá kellet jönnöm, hogy nem szabad mindig szomorkodnom.
Szomorú voltam sokszor, de most mosolyogva gondolok néha vissza milyen is volt szomorúnak lenni majdnem minden nap.
Egy hétből 1 nap volt mikor tényleg vidám voltam.
Akkor nem tudom mi volt velem.
Nem láttam értelmét a boldogságra.
A lassú depis zenék társaságába vonultam ilyenkor.
Nem volt miért mosolyognom.
Tudom le kéne zárnom a múltat, ami rossz volt.
De nem!
Mert néha kellenek ezek a régi szar pillanatok.
Hogy átgondoljam, amin most szomorkodom.
De most nem választom a depis zenét vagy a pengét, ami nem segít soha!
A penge csak menekülés a gondok elöl.
De a gondoktól nem menekülni kell!
Hanem megoldani őket.
A penge csak csábít, hogy „gyere, én megkönnyítem a lelked”.
Nem!
Ez nem így megy!
Csak vért veszttel.
A depis zene:
Az emberek, akik saját bajaikról énekelnek.
Igaz nekem néha segített.
Most is segít, de nem azért hallgatom, mert esik az eső.
Hanem azért mert vissza néztem a múltba, hogy hányszor voltam depis.
Szomorú bohócnak néztem ki.
Aki mindig csak húzta az orrát, és ha nem látták sírt.
És ezt a barátaim nem szerették.
Próbáltak mindig segíteni, de én nem engedtem.
Makacs kicsilány, mindig is ilyen voltam.
De te ne legyél makacs.
A legrosszabb tulajdonság néha.
Nem azt mondom, hogy mindig csattanj ki az örömtől.
Hanem azt, hogy nem szabad szomorkodni.
Tedd el a pengét a kuka legmélyére.
Megvagy te a nélkül is.
Ha arra fajulnál, mégis akkor gondolj a barátokra, akik szeretnek.
A családra, akik aggódnak érted.
Én már erre gondolok.
És már el is szállt a bú, mint a szomorú pillangó!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése